SK
KA
.....

Korpona

Város

címer zászló
484 12% magyar 1910
25 0% magyar 2011
címer zászló
Koordináták:
48.35428619, 19.06687546
Terület:
88,67 km2
Rang:
város
Tszf. magasság:
271 m
Körzethívószám:
+421 (0) 45
Irányítószám:
96301
Település kód:
518557
Szervezeti azonosító:
320056
Adóazonosító:
2021152540

Ipolyi (Stummer) Arnold

besztercebányai, majd nagyváradi püspök, belső titkos tanácsos, az MTA tagja. Foglalkozott régészettel, középkori magyarországi műemlékekkel, ő kezdeményezte a rendszeres műemlékvédelem kiépítését, vidéki múzeumok felállítását. A magyar népi hiedelemvilág alapos feltérképezésével új irányt jelölt ki a magyar néprajztudomány számára. Tanulmányai (Korpona, Selmecbánya, Bécs) befejeztével Mednyánszky Alajos báró Nyitra megyei főispán fiának magántanára lett – itt kezdett el kéziratokkal, oklevelekkel foglalkozni. Papi hivatását Komáromszentpéteren kezdte, majd Pozsonyban volt hitszónok, 1849-től Zohoron plébános. Később a Pozsony vidéki műemlékek konzervátorává nevezték ki: beutazta, felkutatta és dokumentálta az itt fellelhető műemlékeket. Már törökszentmiklósi plébánosként jutott el Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba, ahol rátaláltak a Corvina-könyvtár néhány darabjára. Vezette a pesti központi papneveldét, volt püspök Besztercebányán és Nagyváradon, de tudományos kutatásait sem hanyagolta. Elnöke volt az országos közoktatási tanácsnak és a Magyar Képzőművészeti Társaságnak. Műkincsgyűjteményét az országos képtárnak ajánlotta fel. Váradon hunyt el 1886. 12. 2-án. F. m.: Magyar mythologia, Csallóköz műemlékei, A középkori magyar festészet emlékeiből. A szepesváraljai XIV. századi történeti falfestvény, A magyar szent korona és koronázási jelvények története és műtörténeti leírása.
1823. 10. 18.
Ipolykeszi - megszületett
Korpona - tanult
Selmecbánya - tanult
Komáromszentpéter - egyházi szolgálatot végzett
Ipolykiskeszi - élt
Itt élt fiatalkorában, a katolikus templom falán emléktábla őrzi emlékét.
1849
Zohor - egyházi szolgálatot végzett
1871
Besztercebánya - egyházi szolgálatot végzett
Névelőfordulások
1773
Karpona, Korpona, Krupina,
1786
Karpfen, Carpona, Korpona, Krupina,
1808
Carpona, Korpona, Krupina,
1863
Korpona,
1920
Krupina

Közigazgatás

Polgármesteri hivatal
Cím: (Svätotrojičné námestie) 4/4
Telefon: 0455550311
Fax: 0455511624

Honlap: krupina.sk

Hivatali órák:

Polgármester:
Vazan Radoslav (SMER-SD)

Képviselő-testület:
Macko Albert, Ing. (Független)
Macko Ján, Ing. (Független)
Lukáčová Eva, Ing. (Független)
Selecký Martin, Mgr. (Független)
Surovcová Anna, Mgr. (KDH)
Lendvorský Leonard, Mgr. (SDKÚ-DS)
Pavlendová Stanislava, Ing. (SDKÚ-DS)
Vazan Radoslav, Ing. (SMER-SD)
Borbuliaková Anna, Mgr. (SMER-SD)
Hambacher Ján, Mgr. (Strana moderného Slovenska)
Krilek Jozef, Ing., PhD. (TIP)
Független 36% Független 4 képviselö KDH 9% KDH 1 képviselö SDKÚ-DS 18% SDKÚ-DS 2 képviselö SMER-SD 18% SMER-SD 2 képviselö Strana m... 9% Strana moderného Slovenska 1 képviselö TIP 9% TIP 1 képviselö 11 képviselö
Stredná odborná škola obchodu a služieb

M. R. Štefánika 8

Gymnázium Andreja Sládkoviča

M.R.Štefánika 8

Domov dôchodcov a domov sociálnych služieb

Partizánska 24/2

Špeciálna základná škola

Partizánska 26

Základná umelecká škola Krupina

Svätotrojičné námestie 7

DOMČEK - Centrum voľného času

M.R.Štefánika 33

Základná škola Eleny Maróthy Šoltésovej

ul.M.R.Štefánika 3

Základná škola Jozefa Cígera Hronského

Školská 10

KULTÚRNE CENTRUM a MÚZEUM ANDREJA SLÁDKOVIČA V KRUPINE

Sládkovičova 9

Materská škola na ul. Malinovského č. 874 v Krupine

Malinovského 874

Korpona Posta

Svätotrojičné nám. 1

Základná škola E.M.Š.

M. R. Štefánika 3

Alapiskola

Školská 10

Gymnázium A.S.

M. R. Štefánika 8

Óvoda

Malinovského 874

Súkromná materská škola

Školská 2344

SOŠ obchodu a služieb

M. R. Štefánika 8

Speciális Alapiskola

Partizánska 26

Anyakönyvi Hivatal

Svätotrojičné námestie 4/4

Korpona város

Svätotrojičné námestie 4/4

Nemzetiség

Nemzetiségi összetétel változása számokban
magyarok
szlovákok
romák
ukránok
csehek
németek
lengyelek
egyéb
ismeretlen
1880
1910
1921
1991
2001
2011
Nemzet Százalék
összlétszám 3408
magyarok 153 4%
szlovákok 3093 91%
romák 0 0%
ukránok 0 0%
csehek 0 0%
németek 52 2%
lengyelek 0 0%
egyéb 110 3%
ismeretlen 0 0%
összlétszám 4016
magyarok 484 12%
szlovákok 3460 86%
romák 0 0%
ukránok 0 0%
csehek 0 0%
németek 24 1%
lengyelek 0 0%
egyéb 48 1%
ismeretlen 0 0%
összlétszám 4235
magyarok 35 1%
szlovákok 4135 98%
romák 0 0%
ukránok 0 0%
csehek 0 0%
németek 31 1%
lengyelek 0 0%
egyéb 34 1%
ismeretlen 0 0%
összlétszám 7971
magyarok 24 0%
szlovákok 7824 98%
romák 70 1%
ukránok 1 0%
csehek 30 0%
németek 2 0%
lengyelek 2 0%
egyéb 6 0%
ismeretlen 12 0%
összlétszám 7991
magyarok 27 0%
szlovákok 7802 98%
romák 91 1%
ukránok 2 0%
csehek 30 0%
németek 4 0%
lengyelek 2 0%
egyéb 3 0%
ismeretlen 30 0%
összlétszám 8046
magyarok 25 0%
szlovákok 7070 88%
romák 74 1%
ukránok 2 0%
csehek 20 0%
németek 5 0%
lengyelek 6 0%
egyéb 19 0%
ismeretlen 825 10%
  • 10,4 %%
    Romák aránya (Roma Atlasz 2013)






Mai közigazgatás

Választások

Választási részvétel
2018
Választásra jogosult: 6267
Választási részvétel: 53.5 %
Kiadott boríték: 3353
Bedobott boríték: 3352

Polgármester

Érvényes szavazólap: 3318
# Jelölt Szavazat Százalék Párt
Vazan Radoslav 1433 43.19 % Független
Skopal Maroš 1198 36.11 % SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), KDH, NOVA
Lukáčová Eva 354 10.67 % Független
Hecl Marián 189 5.70 % Független
Petrenec Stanislav 144 4.34 % PSN

Képviselőválasztás

# Név Szavazat Párt
Vazan Radoslav 1,495 Független
Lutter Jozef 978 Független
Selecký Martin 964 Független
Borbuliaková Anna 1,359 SMER-SD
Mitter Peter 1,162 Független
Surovcová Anna 1,147 Független
Korčok Marian 1,401 SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), KDH, NOVA
Lukáčová Eva 1,105 Független
Hecl Marián 1,069 Független
Bellák Jaroslav 903 SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), KDH, NOVA
Krilek Jozef 1,372 Független
Macko Albert 1,142 SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), KDH, NOVA

Képviselők

2014
Független 36.36% Független 4 képviselö SMER-SD 18.18% SMER-SD 2 képviselö Strana moderného Slovenska 9.09% Strana moderného Slovenska 1 képviselö KDH 9.09% KDH 1 képviselö TIP 9.09% TIP 1 képviselö SDKÚ-DS 18.18% SDKÚ-DS 2 képviselö 11 képviselö
2018
Független 66.67% Független 8 képviselö SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), KDH, NOVA 25.00% SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), KDH, NOVA 3 képviselö SMER-SD 8.33% SMER-SD 1 képviselö 12 képviselö
Képviselőjelöltek eredményei pártok szerint
Választásra jogosult: 6329
Választási részvétel: 28.66 %
Kiadott boríték: 1814
Bedobott boríték: 1809
Választásra jogosult: 6330
Választási részvétel: 25.21 %
Kiadott boríték: 1596
Bedobott boríték: 1596
Választásra jogosult: 6 286
Választási részvétel: 44,68 %
Kiadott boríték: 2 809
Bedobott boríték: 2 809

Elnökválasztás

1.forduló
Érvényes szavazólap: 1739
1.forduló
Érvényes szavazólap: 123223
Érvényes szavazólap: 2 735
Érvényes szavazólap: 204321
# Jelölt Szavazat Százalék Párt
Vladimír Maňka 725 41.69 % SMER - SD, SZ, HZD, ĽS-HZDS, SMS, SMK-MKP, KDH
Marian Kotleba 508 29.21 % ĽS Naše Slovensko
Ľudovít Kaník 228 13.11 % SDKÚ - DS, MOST - HÍD, SaS
Ondrej Binder 124 7.13 % Független
Karol Konárik 77 4.43 % SNS
Ladislav Fízik 28 1.61 % ASV
Jaroslav Sekerka 15 0.86 % KSS
Andrea Jenčíková 12 0.69 % NP
Pavel Chovanec 10 0.58 % ÚSVIT
Jozef Sásik 9 0.52 % SĽS
Emil Samko 3 0.17 % KĽS
Vladimír Maňka 576 36.76% KDH, ĽS-HZDS, SMER - SD, SMK-MKP, SMS, SZ, HZD
Ján Lunter 1 065 38.94 % Független
Marian Kotleba 950 34.73 % ĽSNS
Igor Kašper 312 11.41 % Független
Martin Juhaniak 139 5.08 % Független
Martin Klus 68 2.49 % SaS, OĽaNO, NOVA, OKS, KDH
Milan Urbáni 50 1.83 % SMS
Miroslav Gálik 39 1.43 % NAS
Stanislav Mičev 39 1.43 % Független
Ivan Saktor 17 0.62 % Független
Viliam Baňák 12 0.44 % JĽSS
Alena Pivovarčiová 10 0.37 % NP
Michal Kantor 9 0.33 % SZS
Jozef Sásik 9 0.33 % SĽSAH
Jozef Šimko 6 0.22 % Független
Pavel Greksa 6 0.22 % Független
Zdenek Očovan 3 0.11 % NAJ
Vojtech Kökény 1 0.04 % SRK
Vladimír Maňka 60960 49.47 % SMER - SD, SZ, HZD, ĽS-HZDS, SMS, SMK-MKP, KDH
Marian Kotleba 26251 21.30 % ĽS Naše Slovensko
Ľudovít Kaník 18571 15.07 % SDKÚ - DS, MOST - HÍD, SaS
Karol Konárik 5056 4.10 % SNS
Ondrej Binder 4022 3.26 % Független
Ladislav Fízik 2521 2.05 % ASV
Andrea Jenčíková 1401 1.14 % NP
Emil Samko 1346 1.09 % KĽS
Jaroslav Sekerka 1314 1.07 % KSS
Pavel Chovanec 1067 0.87 % ÚSVIT
Jozef Sásik 714 0.58 % SĽS
Marian Kotleba 71397 55.54% ĽS Naše Slovensko
Ján Lunter 99169 48.54 % Független
Marian Kotleba 47502 23.25 % ĽSNS
Igor Kašper 21741 10.64 % Független
Martin Juhaniak 19785 9.68 % Független
Milan Urbáni 2478 1.21 % SMS
Pavel Greksa 2271 1.11 % Független
Martin Klus 1877 0.92 % SaS, OĽaNO, NOVA, OKS, KDH
Jozef Šimko 1698 0.83 % Független
Miroslav Gálik 1632 0.80 % NAS
Vojtech Kökény 1563 0.76 % SRK
Stanislav Mičev 1130 0.55 % Független
Viliam Baňák 997 0.49 % JĽSS
Michal Kantor 725 0.35 % SZS
Ivan Saktor 589 0.29 % Független
Alena Pivovarčiová 553 0.27 % NP
Jozef Sásik 392 0.19 % SĽSAH
Zdenek Očovan 219 0.11 % NAJ

Képviselőválasztás

Érvényes szavazólap: 1770
Érvényes szavazólap: 2 755
Érvényes szavazólap: 7841
# Név Szavazat Százalék Párt
Radoslav Vazan 582 32.88% KDH, SMER - SD
Marián Hecl 524 29.60% Független
Albert Macko 520 29.38% Független
Maroš Skopal 413 23.33% NOVA, SaS, SDKÚ - DS
Martin Schvarc 268 15.14% Független
Štefan Matejkin 263 14.86% Független
Vladimír Babic 226 12.77% SMER - SD, KDH
Jaroslav Bellák 145 8.19% SaS, SDKÚ - DS, NOVA
Jaroslav Jenčo 109 6.16% SMS
Oľga Búryová 94 5.31% SNS
Elena Baculíková 70 3.95% ASV
Martin Krajč 46 2.60% SMĽ
Ján Krajčík 16 0.90% KSS
Eva Nemsilová 9 0.51% KSS
Maroš Skopal 1 346 48.86% SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), OKS, KDH, NOVA
Radoslav Vazan 1 151 41.78% Független
Martin Schvarc 628 22.79% Független
Ľubica Dutkievičová 424 15.39% OKS, NOVA, KDH, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), SaS
Štefan Matejkin 355 12.89% Független
Milan Mihalovič 325 11.80% ĽS Naše Slovensko
Róbert Lauko 257 9.33% Független
Dušan Strieborný 256 9.29% SMER-SD
Oľga Búryová 234 8.49% SNS
Jaroslav Jenčo 126 4.57% STRANA MODERNÉHO SLOVENSKA (SMS)
Peter Novák 38 1.38% SME RODINA - Boris Kollár
Miroslav Jelcha 14 0.51% ŠANCA
Radoslav Vazan 1536 0.00% SMER - SD, KDH
Štefan Matejkin 1318 0.00% Független
Martin Schvarc 1084 0.00% Független
Jaroslav Jenčo 1052 0.00% SMS
Vladimír Babic 943 0.00% KDH, SMER - SD
Albert Macko 942 0.00% Független
Marián Hecl 816 0.00% Független
Maroš Skopal 767 0.00% NOVA, SDKÚ - DS, SaS
Jaroslav Bellák 325 0.00% SaS, SDKÚ - DS, NOVA
Martin Krajč 223 0.00% SMĽ
Elena Baculíková 204 0.00% ASV
Oľga Búryová 192 0.00% SNS
Ján Krajčík 88 0.00% KSS
Eva Nemsilová 49 0.00% KSS
Maroš Skopal 2153 27.46% SaS, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), OKS, KDH, NOVA
Radoslav Vazan 2136 27.24% Független
Martin Schvarc 2116 26.99% Független
Dušan Strieborný 1759 22.43% SMER-SD
Štefan Matejkin 1401 17.87% Független
Róbert Lauko 1342 17.12% Független
Ľubica Dutkievičová 954 12.17% OKS, NOVA, KDH, OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO), SaS
Jaroslav Jenčo 884 11.27% STRANA MODERNÉHO SLOVENSKA (SMS)
Milan Mihalovič 831 10.60% ĽS Naše Slovensko
Oľga Búryová 401 5.11% SNS
Miroslav Jelcha 189 2.41% ŠANCA
Peter Novák 136 1.73% SME RODINA - Boris Kollár

Képviselők

Párt:
# Város Szavazat Százalék
Gyűgy 405 23.75 %
Korpona 256 15.01 %
Egyházmarót 149 8.74 %
Terény 126 7.39 %
Teszér 124 7.27 %
Hontnémeti 112 6.57 %
Lissó 59 3.46 %
Ledény 56 3.28 %
Szebelléb 43 2.52 %
Alsórakonca 43 2.52 %
Devicse 36 2.11 %
Cseri 36 2.11 %
Szúd 34 1.99 %
Bozók 32 1.88 %
Darázsi 22 1.29 %
Szénavár 20 1.17 %
Ösöd 19 1.11 %
Litva 18 1.06 %
Dömeháza 18 1.06 %
Nemesvarbók 18 1.06 %
Méznevelő 14 0.82 %
Csákóc 13 0.76 %
Kormosó 12 0.70 %
Unyad 11 0.65 %
Alsóbágyon 11 0.65 %
Csábrágvarbók 10 0.59 %
Szelenc 10 0.59 %
Csábrágsomos 10 0.59 %
Felsőbágyon 10 0.59 %
Bozókaslók 9 0.53 %
Kecskevarbók 7 0.41 %
Zsibritó 5 0.29 %
Terpény 3 0.18 %
Felsőlegénd 3 0.18 %
Alsólegénd 3 0.18 %
Lászlód 2 0.12 %
Egyházmarót 216 23.68 %
Korpona 126 13.82 %
Gyűgy 102 11.18 %
Teszér 58 6.36 %
Terény 53 5.81 %
Lissó 51 5.59 %
Hontnémeti 37 4.06 %
Szúd 33 3.62 %
Ledény 27 2.96 %
Bozók 24 2.63 %
Szebelléb 17 1.86 %
Cseri 14 1.54 %
Darázsi 14 1.54 %
Csákóc 11 1.21 %
Dömeháza 10 1.10 %
Szénavár 8 0.88 %
Alsólegénd 8 0.88 %
Felsőlegénd 8 0.88 %
Csábrágvarbók 8 0.88 %
Zsibritó 7 0.77 %
Alsórakonca 6 0.66 %
Csábrágsomos 5 0.55 %
Litva 5 0.55 %
Méznevelő 5 0.55 %
Felsőbágyon 5 0.55 %
Ösöd 5 0.55 %
Devicse 5 0.55 %
Szelenc 3 0.33 %
Terpény 3 0.33 %
Bozókaslók 2 0.22 %
Alsóbágyon 2 0.22 %
Lászlód 2 0.22 %
Kormosó 2 0.22 %
Unyad 1 0.11 %
Kecskevarbók 1 0.11 %
Nemesvarbók 0 0.00 %
Korpona 1 346 62.58 %
Bozók 125 5.81 %
Hontnémeti 94 4.37 %
Cseri 77 3.58 %
Szebelléb 66 3.07 %
Szénavár 49 2.28 %
Csákóc 40 1.86 %
Devicse 37 1.72 %
Alsóbágyon 31 1.44 %
Litva 30 1.39 %
Gyűgy 24 1.12 %
Unyad 23 1.07 %
Bozókaslók 16 0.74 %
Zsibritó 16 0.74 %
Teszér 16 0.74 %
Kecskevarbók 16 0.74 %
Alsórakonca 15 0.70 %
Terény 15 0.70 %
Csábrágsomos 14 0.65 %
Terpény 13 0.60 %
Felsőlegénd 12 0.56 %
Alsólegénd 12 0.56 %
Nemesvarbók 9 0.42 %
Egyházmarót 9 0.42 %
Ledény 8 0.37 %
Felsőbágyon 7 0.33 %
Lászlód 6 0.28 %
Csábrágvarbók 6 0.28 %
Kormosó 5 0.23 %
Szelenc 4 0.19 %
Darázsi 4 0.19 %
Ösöd 2 0.09 %
Dömeháza 2 0.09 %
Méznevelő 2 0.09 %
Szúd 1 0.05 %
Lissó 1 0.05 %
Korpona 628 30.12 %
Szebelléb 438 21.01 %
Hontnémeti 272 13.05 %
Bozók 115 5.52 %
Cseri 63 3.02 %
Ledény 57 2.73 %
Gyűgy 56 2.69 %
Dömeháza 41 1.97 %
Alsóbágyon 37 1.77 %
Devicse 34 1.63 %
Teszér 33 1.58 %
Alsórakonca 33 1.58 %
Szénavár 27 1.29 %
Felsőbágyon 25 1.20 %
Felsőlegénd 22 1.06 %
Csákóc 21 1.01 %
Bozókaslók 20 0.96 %
Terény 20 0.96 %
Csábrágvarbók 19 0.91 %
Darázsi 15 0.72 %
Litva 14 0.67 %
Egyházmarót 13 0.62 %
Kecskevarbók 13 0.62 %
Alsólegénd 13 0.62 %
Méznevelő 13 0.62 %
Szelenc 12 0.58 %
Kormosó 12 0.58 %
Terpény 10 0.48 %
Szúd 8 0.38 %
Csábrágsomos 8 0.38 %
Nemesvarbók 6 0.29 %
Zsibritó 5 0.24 %
Unyad 4 0.19 %
Lissó 4 0.19 %
Lászlód 3 0.14 %
Ösöd 2 0.10 %
Korpona 325 39.54 %
Bozók 45 5.47 %
Hontnémeti 39 4.74 %
Csábrágvarbók 36 4.38 %
Cseri 33 4.01 %
Alsórakonca 29 3.53 %
Teszér 27 3.28 %
Szénavár 27 3.28 %
Gyűgy 23 2.80 %
Litva 21 2.55 %
Alsóbágyon 19 2.31 %
Terény 18 2.19 %
Szebelléb 18 2.19 %
Csábrágsomos 18 2.19 %
Unyad 17 2.07 %
Egyházmarót 17 2.07 %
Felsőbágyon 12 1.46 %
Bozókaslók 10 1.22 %
Devicse 10 1.22 %
Szelenc 10 1.22 %
Kormosó 8 0.97 %
Ledény 8 0.97 %
Csákóc 7 0.85 %
Terpény 7 0.85 %
Felsőlegénd 6 0.73 %
Méznevelő 6 0.73 %
Lászlód 5 0.61 %
Kecskevarbók 5 0.61 %
Lissó 4 0.49 %
Szúd 4 0.49 %
Dömeháza 4 0.49 %
Alsólegénd 4 0.49 %
Darázsi 3 0.36 %
Nemesvarbók 3 0.36 %
Zsibritó 3 0.36 %
Ösöd 0 0.00 %
Szebelléb 50 24.39 %
Bozók 31 15.12 %
Korpona 14 6.83 %
Hontnémeti 12 5.85 %
Ledény 8 3.90 %
Cseri 7 3.41 %
Alsórakonca 7 3.41 %
Litva 6 2.93 %
Szénavár 5 2.44 %
Teszér 5 2.44 %
Csákóc 5 2.44 %
Bozókaslók 4 1.95 %
Alsóbágyon 4 1.95 %
Méznevelő 4 1.95 %
Kecskevarbók 4 1.95 %
Terény 3 1.46 %
Felsőbágyon 2 0.98 %
Darázsi 2 0.98 %
Nemesvarbók 2 0.98 %
Unyad 2 0.98 %
Gyűgy 2 0.98 %
Csábrágvarbók 2 0.98 %
Felsőlegénd 2 0.98 %
Ösöd 1 0.49 %
Kormosó 1 0.49 %
Egyházmarót 1 0.49 %
Lászlód 1 0.49 %
Alsólegénd 1 0.49 %
Devicse 1 0.49 %
Lissó 0 0.00 %
Szúd 0 0.00 %
Dömeháza 0 0.00 %
Terpény 0 0.00 %
Szelenc 0 0.00 %
Csábrágsomos 0 0.00 %
Zsibritó 0 0.00 %
Korpona 234 50.87 %
Hontnémeti 19 4.13 %
Bozók 19 4.13 %
Litva 13 2.83 %
Devicse 11 2.39 %
Csákóc 10 2.17 %
Szénavár 10 2.17 %
Cseri 9 1.96 %
Teszér 9 1.96 %
Csábrágvarbók 7 1.52 %
Unyad 6 1.30 %
Alsórakonca 6 1.30 %
Terény 4 0.87 %
Gyűgy 4 0.87 %
Szebelléb 4 0.87 %
Bozókaslók 3 0.65 %
Egyházmarót 3 0.65 %
Darázsi 3 0.65 %
Alsóbágyon 3 0.65 %
Felsőlegénd 2 0.43 %
Lászlód 2 0.43 %
Felsőbágyon 2 0.43 %
Ösöd 2 0.43 %
Alsólegénd 2 0.43 %
Terpény 2 0.43 %
Szelenc 2 0.43 %
Kormosó 1 0.22 %
Zsibritó 1 0.22 %
Ledény 1 0.22 %
Lissó 1 0.22 %
Szúd 1 0.22 %
Csábrágsomos 1 0.22 %
Méznevelő 1 0.22 %
Dömeháza 1 0.22 %
Nemesvarbók 1 0.22 %
Kecskevarbók 1 0.22 %
Korpona 38 27.94 %
Kormosó 33 24.26 %
Hontnémeti 14 10.29 %
Cseri 8 5.88 %
Teszér 7 5.15 %
Alsórakonca 6 4.41 %
Szénavár 4 2.94 %
Csábrágvarbók 3 2.21 %
Szebelléb 3 2.21 %
Gyűgy 3 2.21 %
Bozók 3 2.21 %
Ledény 2 1.47 %
Litva 2 1.47 %
Szelenc 2 1.47 %
Darázsi 1 0.74 %
Méznevelő 1 0.74 %
Egyházmarót 1 0.74 %
Devicse 1 0.74 %
Felsőlegénd 1 0.74 %
Csákóc 1 0.74 %
Ösöd 1 0.74 %
Terény 1 0.74 %
Lissó 0 0.00 %
Dömeháza 0 0.00 %
Zsibritó 0 0.00 %
Felsőbágyon 0 0.00 %
Bozókaslók 0 0.00 %
Csábrágsomos 0 0.00 %
Alsólegénd 0 0.00 %
Lászlód 0 0.00 %
Szúd 0 0.00 %
Alsóbágyon 0 0.00 %
Terpény 0 0.00 %
Unyad 0 0.00 %
Nemesvarbók 0 0.00 %
Kecskevarbók 0 0.00 %
Korpona 1 151 54.29 %
Hontnémeti 83 3.92 %
Gyűgy 74 3.49 %
Litva 71 3.35 %
Szénavár 70 3.30 %
Bozók 68 3.21 %
Alsórakonca 50 2.36 %
Csákóc 44 2.08 %
Devicse 38 1.79 %
Dömeháza 37 1.75 %
Cseri 37 1.75 %
Teszér 31 1.46 %
Lissó 29 1.37 %
Egyházmarót 28 1.32 %
Kormosó 27 1.27 %
Terény 26 1.23 %
Csábrágsomos 23 1.08 %
Bozókaslók 21 0.99 %
Unyad 21 0.99 %
Csábrágvarbók 20 0.94 %
Kecskevarbók 20 0.94 %
Ledény 20 0.94 %
Szebelléb 20 0.94 %
Alsóbágyon 19 0.90 %
Lászlód 17 0.80 %
Méznevelő 14 0.66 %
Felsőbágyon 13 0.61 %
Alsólegénd 13 0.61 %
Zsibritó 11 0.52 %
Terpény 11 0.52 %
Felsőlegénd 8 0.38 %
Darázsi 7 0.33 %
Szelenc 7 0.33 %
Nemesvarbók 4 0.19 %
Szúd 2 0.09 %
Ösöd 1 0.05 %
Gyűgy 343 25.77 %
Korpona 257 19.31 %
Szebelléb 175 13.15 %
Hontnémeti 114 8.56 %
Terény 85 6.39 %
Teszér 78 5.86 %
Egyházmarót 59 4.43 %
Bozók 18 1.35 %
Darázsi 16 1.20 %
Devicse 16 1.20 %
Ledény 16 1.20 %
Alsórakonca 16 1.20 %
Alsóbágyon 15 1.13 %
Lissó 14 1.05 %
Csábrágvarbók 13 0.98 %
Felsőbágyon 11 0.83 %
Csákóc 10 0.75 %
Cseri 10 0.75 %
Szénavár 10 0.75 %
Kormosó 8 0.60 %
Szúd 7 0.53 %
Szelenc 7 0.53 %
Méznevelő 7 0.53 %
Zsibritó 6 0.45 %
Dömeháza 5 0.38 %
Terpény 4 0.30 %
Ösöd 4 0.30 %
Litva 3 0.23 %
Unyad 3 0.23 %
Kecskevarbók 3 0.23 %
Lászlód 2 0.15 %
Felsőlegénd 2 0.15 %
Bozókaslók 2 0.15 %
Csábrágsomos 1 0.08 %
Alsólegénd 1 0.08 %
Nemesvarbók 1 0.08 %
Korpona 424 43.22 %
Bozók 80 8.15 %
Hontnémeti 79 8.05 %
Szénavár 47 4.79 %
Litva 43 4.38 %
Csákóc 25 2.55 %
Cseri 23 2.34 %
Szebelléb 22 2.24 %
Felsőlegénd 22 2.24 %
Unyad 18 1.83 %
Alsólegénd 14 1.43 %
Alsórakonca 13 1.33 %
Gyűgy 13 1.33 %
Devicse 12 1.22 %
Teszér 12 1.22 %
Felsőbágyon 12 1.22 %
Kecskevarbók 9 0.92 %
Bozókaslók 9 0.92 %
Csábrágsomos 9 0.92 %
Terény 8 0.82 %
Lászlód 8 0.82 %
Egyházmarót 7 0.71 %
Alsóbágyon 7 0.71 %
Méznevelő 6 0.61 %
Dömeháza 6 0.61 %
Szelenc 4 0.41 %
Kormosó 4 0.41 %
Ledény 4 0.41 %
Nemesvarbók 4 0.41 %
Terpény 3 0.31 %
Csábrágvarbók 3 0.31 %
Zsibritó 3 0.31 %
Darázsi 1 0.10 %
Ösöd 0 0.00 %
Szúd 0 0.00 %
Lissó 0 0.00 %
Korpona 355 25.47 %
Litva 200 14.35 %
Szénavár 132 9.47 %
Bozók 127 9.11 %
Bozókaslók 49 3.52 %
Cseri 49 3.52 %
Terpény 41 2.94 %
Kecskevarbók 40 2.87 %
Csákóc 36 2.58 %
Hontnémeti 36 2.58 %
Alsóbágyon 34 2.44 %
Lászlód 25 1.79 %
Alsórakonca 24 1.72 %
Alsólegénd 22 1.58 %
Felsőlegénd 22 1.58 %
Unyad 21 1.51 %
Csábrágvarbók 21 1.51 %
Gyűgy 19 1.36 %
Felsőbágyon 19 1.36 %
Teszér 16 1.15 %
Méznevelő 15 1.08 %
Szelenc 14 1.00 %
Csábrágsomos 12 0.86 %
Devicse 12 0.86 %
Szebelléb 12 0.86 %
Ledény 11 0.79 %
Egyházmarót 8 0.57 %
Nemesvarbók 6 0.43 %
Terény 6 0.43 %
Dömeháza 5 0.36 %
Zsibritó 4 0.29 %
Kormosó 3 0.22 %
Szúd 2 0.14 %
Darázsi 2 0.14 %
Ösöd 1 0.07 %
Lissó 0 0.00 %
Választások eredményeinek változása százalékban
Párt neve Voksok Arány
VPN
1430 26.42%
KDH
1328 24.53%
KSČ
878 16.22%
SNS
584 10.79%
DS
527 9.74%
SPV
259 4.78%
SZ
182 3.36%
SSL
109 2.01%
DÚRS
58 1.07%
SD
28 0.52%
Egyéb
30 0.55%
Érvényes szavazatok 5413
HZDS
2582 54.40%
SDĽ
730 15.38%
KDH
456 9.61%
SNS
318 6.70%
SKDH
232 4.89%
SDSS
93 1.96%
ODÚ
81 1.71%
SZS
61 1.29%
SPI
51 1.07%
DS-ODS
51 1.07%
SZ
29 0.61%
KSS
22 0.46%
Egyéb
40 0.84%
Érvényes szavazatok 4746
HZDS-RSS
2121 48.03%
SP-VOĽBA
550 12.45%
KDH
389 8.81%
ZRS
372 8.42%
244 5.53%
KSÚ
188 4.26%
SNS
181 4.10%
DS
136 3.08%
KSS
91 2.06%
SPK
51 1.15%
NS
42 0.95%
MK
4 0.09%
Egyéb
47 1.06%
Érvényes szavazatok 4416
SDĽ
1409 29.29%
HZDS
1348 28.02%
SDK
957 19.89%
SNS
542 11.27%
SOP
285 5.92%
KSS
133 2.76%
ZRS
60 1.25%
SLS
23 0.48%
MKP
9 0.19%
Egyéb
45 0.94%
Érvényes szavazatok 4811
HZDS
884 21.60%
SMER
684 16.71%
ANO
486 11.87%
SDKU
431 10.53%
KDH
380 9.28%
KSS
303 7.40%
SNS
202 4.94%
PSNS
198 4.84%
HZD
119 2.91%
SDA
84 2.05%
SDĽ
80 1.95%
NOSNP
76 1.86%
SZS
27 0.66%
ZRS
23 0.56%
MKP
21 0.51%
ROMA
20 0.49%
Egyéb
75 1.83%
Érvényes szavazatok 4093
SMER
1188 37.38%
SNS
543 17.09%
SDKU DS
517 16.27%
KDH
309 9.72%
ĽS HZDS
258 8.12%
KSS
124 3.90%
SF
105 3.30%
ANO
38 1.20%
ZRS
19 0.60%
MKP
14 0.44%
Egyéb
63 1.98%
Érvényes szavazatok 3178
SMER
1368 41.44%
SaS
473 14.33%
SDKU DS
452 13.69%
KDH
302 9.15%
ĽS HZDS
196 5.94%
SNS
190 5.76%
SDĽ
118 3.57%
Most-Híd
54 1.64%
LSNS
42 1.27%
KSS
29 0.88%
Únia
29 0.88%
MKP
1 0.03%
Egyéb
47 1.42%
Érvényes szavazatok 3301
SMER SD
1820 51.99%
OĽaNO
420 12.00%
KDH
304 8.68%
SNS
221 6.31%
SaS
191 5.46%
SDKU DS
161 4.60%
LSNS
67 1.91%
99 Percent
60 1.71%
ĽS HZDS
45 1.29%
Zmena zdola DU
43 1.23%
Most-Híd
37 1.06%
SSS NM
27 0.77%
NaS ns
26 0.74%
KSS
25 0.71%
MKP
1 0.03%
Egyéb
53 1.51%
Érvényes szavazatok 3501
SMER SD
1003 27.56%
LSNS
649 17.83%
SaS
459 12.61%
SNS
414 11.38%
OĽANO-NOVA
328 9.01%
SME RODINA
230 6.32%
KDH
181 4.97%
#SIEŤ
143 3.93%
Most-Híd
70 1.92%
SKOK!
31 0.85%
TIP
28 0.77%
SZS
26 0.71%
KSS
24 0.66%
MKP
1 0.03%
Egyéb
52 1.43%
Érvényes szavazatok 3639
Korponai járás
Szlovákia

Bejelentések